Egy padon ülve várta Danielt. Reméli, hogy eljön. Teljes, szívéből utálja Ameliet. De az alvás fontos! És valamikor barátnők voltak és Kath nem felejt. Így esett meg, hogy 4 óra 0 perckor a parkba üldögélt. Az egyik pillanatba még a nap fénye világított a másikba már valaki eltakarta azt. Felnézett és Daniel csillogó szemei néztek vissza rá.
- Szia - köszöntem halkan.
Feltápászkodott és átölelte. Erős karjaival úgy szorította magához mintha soha nem akarná elengedni.
- Szia - mosolygott rá. - Na mi olyan fontos K?
- Komolyan pert indítotok Amelie Heart ellen? - tért a lány azonnal a tárgyra.
- Anyáék nem akarnak - komorodott el.
- Te erőlteted mi?
- Az öcsém volt Katharina! Neked meg a legjobb barátod! Miért nem állsz mellém? - nézett Kathre szomorúan.
- Két éve volt. Két éve Daniel! Hiányzik Rick, de megtörtént. Ha ezt az ügyet bíróságra viszed, te veszíthetsz a legtöbbet! Hidd el megértelek - simította végig a karját. - De ezt ne erőltesd. Nem éri meg.
- Mitől lesz jobb nekem ha nem teszem meg?
- Ha megtennéd, miben lenne más? Ricket nem hozza vissza. És Jenna miatt se éri meg - mondtam. - Szoktam látogatni. Nem felejtettem el. És beszélgettem vele erről. Hasonlóan vázoltam fel az esetet, csak akkor még nem tudtam, hogy mit akarsz. És - tétovázott a lány. - Azt mondta, hogy nem lenne neki jobb. Mert ő nem szeretné tudni az okot. Érted? - mondta neki.
- Rendben elfelejtem. Akkor hát, én most megyek Melanie már tuti vár. Na szia - mosolygott majd elsétált.
Katharina még hosszú percekig bámulta a srác egyre távolodó alakját. Majd erőt vett magán és visszasétált a kollégiumba. Az ebédlő felé vette az irányt. A folyosó végén beleütközött valakibe. Felnézve egy sötétkék szempárral találta magát szembe. Alex volt. Folyton-folyvást mindenhol beleütközik a fiúba.
- Bocs - mondta bunkón az említett fiú.
Katharina döbbenten bámult utána. Hisz...tegnap még kedves volt vele. Nem érti, de nem is akarja. Visszafordult és tovább haladt eredeti úti célja felé, de ismét elállták az útját.
- Szia Kath! Voltál már a könyvtárba? - vigyorgott rá Jeremy.
- Jeremy, ne most! Küldj el inkább valaki mást - mondta mogorván Katharina.
Az ebédlőbe elvette vacsoráját és csendbe, magányosan elköltötte. Utána egyenesen a szobájába indult. Magához vette a rajzfüzetét és ceruzáit. Zsebre vágott egy zseblámpát és a telefonját. A szobaajtót bevágta maga mögött és lefutott a lépcsőn. Észrevétlenül besuhant az alaksor felé vezető ajtón. Kettesével véve a lépcsőfokokat szaladt le egyenesen a táncterembe. Ott ledobálta füzetét és írószereit. Kifordult a helyiségből és tovább indult a folyosón. Felkapcsolt az elemlámpáját és elővett egy régi kulcsot az egyik meglazult deszka alól. A bal oldali ajtóhoz sietett. Kapkodva kinyitotta és besurrant rajta. Leoltotta a lámpát és felkapcsolta a szoba villanyát. A helyiségben egy szekrény álldogált, egymagába. Ahhoz sietett és kinyitotta. A szekrénybe egymás hegyén-hátán könyvek, ruhák és különféle tárgyak sorakoztak. A lány lábujjhegyre állva felnyúlt a legmagasabb polcig. Tapogatózott pár pillanatig majd egy képet emelt le onnan. Rég nem kereste fel ezt a helyet s rég nem nézett rá erre a képre. Az emlékek fájdalmasak.
- Bocs - mondta bunkón az említett fiú.
Katharina döbbenten bámult utána. Hisz...tegnap még kedves volt vele. Nem érti, de nem is akarja. Visszafordult és tovább haladt eredeti úti célja felé, de ismét elállták az útját.
- Szia Kath! Voltál már a könyvtárba? - vigyorgott rá Jeremy.
- Jeremy, ne most! Küldj el inkább valaki mást - mondta mogorván Katharina.
Az ebédlőbe elvette vacsoráját és csendbe, magányosan elköltötte. Utána egyenesen a szobájába indult. Magához vette a rajzfüzetét és ceruzáit. Zsebre vágott egy zseblámpát és a telefonját. A szobaajtót bevágta maga mögött és lefutott a lépcsőn. Észrevétlenül besuhant az alaksor felé vezető ajtón. Kettesével véve a lépcsőfokokat szaladt le egyenesen a táncterembe. Ott ledobálta füzetét és írószereit. Kifordult a helyiségből és tovább indult a folyosón. Felkapcsolt az elemlámpáját és elővett egy régi kulcsot az egyik meglazult deszka alól. A bal oldali ajtóhoz sietett. Kapkodva kinyitotta és besurrant rajta. Leoltotta a lámpát és felkapcsolta a szoba villanyát. A helyiségben egy szekrény álldogált, egymagába. Ahhoz sietett és kinyitotta. A szekrénybe egymás hegyén-hátán könyvek, ruhák és különféle tárgyak sorakoztak. A lány lábujjhegyre állva felnyúlt a legmagasabb polcig. Tapogatózott pár pillanatig majd egy képet emelt le onnan. Rég nem kereste fel ezt a helyet s rég nem nézett rá erre a képre. Az emlékek fájdalmasak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése