10.fejezet

A két említett egymásra nézett, de nem szóltak semmit. És már nem is szólhattak. Megszólalt ugyan is a csengő. A fiú egy gepárdot megszégyenítő gyorsasággal száguldott ki a teremből. A két lány pedig a helyükre sétált. Miss Wright jelenlétét jelző ajtócsapódás után az osztálynak megkezdődött az újabb, ám a mai napra utolsó 45 percnyi unatkozás. 
Nem sokkal a 4. óra után Kath és Amanda az iskola ebédlőjébe ülnek és a menzás kajába turkálnak. Csendesek. Mindketten gondolkodnak. A csöndes elmélkedésüket az asztalhoz csapódó tálca zaja törte meg. Egyszerre kapták fel a fejüket és néztek kérdőn a széles vigyorú Danielre. 
- Mizujs lányok?
- Oké. Ki vagy te és mit csináltál Daniel Benjaminnal?
- Semmit, de csodálkozom, hogy te nem vigyorogsz - válaszolt.
- Miért kéne?
- Szóóval, Amanda nem mesélte el - vágott gondolkodó fejet.
- Dan! Nem mondtam el és nem is fogom. Vagyis, de majd. 

- Miről beszéltek? - kérdezte Kath.
- Semmiről! - vágták rá egyszerre.
Kath egy-két másodpercig még furán nézett rájuk majd visszafordult az ebédéhez. Daniel csak maga elég bámult, de már nem vigyorgott. Amanda pedig az ebédlő túlsó oldalán ülő Jake Belivet nézte. 
Jake Beliv egy elég önközpontú srác. Tulajdonképpen imádja saját magát. Ha valaki nem isteníti őt, azt rögtön elhordja mindennek. Legyen az illető lány vagy fiú. Ha nem hinné magát a világközepének, elég sokan (bár közel se annyian mint Alex esetébe) imádnák. Magas, barna hajú, barna szemű, mosolygós alak. Amanda újként ezt nem tudta, de megfogta valami a fiúba. Bambulásából Katharina szólongatása rángatta vissza a való világba.
- Kit nézel? 
- Ki az a srác?  - mutatott az ebédlő másik felébe.
- Ja. Vagy úgy. Ő Jake Belive. Egy önimádó majom. Szerinte ő maga a tökéletesség és eléggé a világközepének gondolja magát. Ameddig nem volt ilyen egy rendes, aranyos, jó fej srác volt. De hát...tudod mit tud tenni az emberekkel a hirtelen jött pénz és hírnév. Keress rá a neten - mondta Kath.
Látszólag Amandának akadt egy kis gondolkodni valója ezért Katharina ott hagyta őt és elsietett táncórára. Bár az első tanítási napon tanulás még nincs a tánc -és egyéb sportórák meg vannak tartva. Ahhoz, hogy jó legyél a folytonos gyakorlás és edzés elengedhetetlen. 

Pár óra múlva

A barna hajú lány hulla fáradtan esett be szobájába. Lakótársa unott nézett végig az izzadt lányon majd folytatta körömlakkozását. Katharina azonnal a fürdőbe rohant és gyorsan rendbe szedte magát. Usain Boltot megszégyenítő gyorsasággal kapta fel telefonját és rohant ki az ajtón. Látszólag enyhén késésben lehetett. Leszaladt, - inkább vágtatott - a lépcsőn és egyenesen a társalgóba ment. Lihegve esett be az ajtón. A levegővétele rendezése után odasétált a kanapén ücsörgő Danielhez.
- Sokat késtem?
- 2 egész percet, de nem kellett volna így rohannod - mosolygott rá a fiú.
- Huh. Pedig siettem - nevetett fel a lány. - Amelien is látszott, hogy egy percig csodálkozva mered a kapkodásomra.
Dan nevetve felállt és elindult kifele. Az ajtóban megállt, hátra nézett és azt kérdezte:
- Mehetünk?
Katharina is felpattant és mosolyogva bólogatott. Dan kinyújtotta felé a kezét és kézen fogva távoztak. Villamosra szálltak. Az 5. megállónál leszálltak és átmentek a túl oldalra. Ott egy gyönyörű épület állt. Hatalmas volt. Az épületet kívülről szépen megformált szobrok díszítették. Belülről még szebb volt. Az ablakoknál bordó függönyök, úgy színt a padlót és a lépcsőt bordó szőnyeg borította. Körbe a falon képek sorakoztak. A fal és a mennyezet találkozásánál aranyozott minták sorai futottak végig. Ha fölnézett az ember a színház kupolájával találta magát szembe. Igen. Ez, a csodálatos épület a városka színháza. 
Daniel és Katharina pedig pontosan idejöttek. Bemutatták jegyeiket majd bementek a nézőtérre és elfoglalták a helyüket. Ma este a Rómeó és Júlia volt fő a műsor. Eme csodálatos színdarabra jöttek el. Ők maguk se tudják, hogy ez randi vagy csak baráti találka. Van még idejük kitalálni. Van még idejük kirakni a puzzle darabkáit. És van még idejük ahhoz, hogy rájöjjenek arra amit már rég tud mindenki. 
Az élet néha kegyetlen és szívtelen, de ne felejtsd el TE irányítod! A boldog perceknek élj s ne a szomorúaknak. A jelennek és ne a múltnak. Hisz a most számít.

9. fejezet

Katharina egyedül ült az ajtót felőli padsor, utolsó sorában. Lassan járatta végig a tekintetét, termükön hátha észrevesz valami újat. De semmi. A falak továbbra is fakó sárgák voltak, a könyvespolc ferdén foglalt helyet a falon és néhány kép is megadta magát. Tekintetét újra Miss Wrightra fordított, majd állát kezére támasztva figyelte a nő heves gesztikulálások és kézmozdulatokkal tarkított beszédét. A lány utálta. Földrajz és biológia tanár, ráadásul a természete elég lobbanékony. 
Az első két óra unalmasan telt. Az osztályfőnökük elmondta az órarendet, kiosztotta a fontos papírokat és fegyelmezte az osztályt. Amelieből újra felszínre törtek a ,,már pedig itt én vagyok a királynő" érzése és a haját dobálva, szerinte kacéran mosolyogva járkált a folyóson. Nyomába hű pincsijeivel. Azonban csökkenhetett hírneve. Már nem fordult meg utána minden fiú. Már nem köszönt oda neki minden lány. S a tanárok se hagyták figyelmen kívül többé a miniszoknyát. 
Becsöngettek a 3. órára. Katharina hatalmasat sóhajtva ült vissza helyére. Felvette a szokásos ,, halálra unom magam" pózt és várta, hogy Miss W. visszatértét jelző hatalmas ajtócsapódás bekövetkeztét. Helyette azonban a tanárnő halkan jött be. Megállt az ajtó mellett. Kinézett a folyosóra majd intette a fejével. Egy lány lépett be a terembe. Magas, vörös hajú, zöld szemű teremtés. Csendbe megállt a tanári asztal előtt és várt. Miss Wright megfogta a kilincset és bevágta az ajtót. Az ismeretlen lány összerezzent a hatalmas zaj hallatára.
- Osztály, bemutatom Amanda Witchet. Kanadából jött, legyetek vele kedvesek - intézte hozzánk a szavat, utána pedig a lányhoz fordult. - Üdvözlünk a Szt. Barbara Gimnázium 11/c osztályába! Foglalj helyet Katharina mellett! - s a barna hajú lány padja felé mutatott.
Amanda szótlanul ment oda és ült le. Egész órán egy szót sem szólt, ha Kath kérdezett valamit akkor se, de még csak Miss Wright kérdéseire se figyelt. 
Katharina elhatározta, hogy a szünetbe mindenképp szóra bírja a lányt. Mikor megszólalt a csengő minden lány és fiú egyszerre pattant fel  a helyéről. Kivéve két leányzót a leghátsó padban.
- Szia. Katharina Salzburg vagyok - hadarta a Kath és kezet nyújtott a másiknak.
- Amanda Witch - mondta a másik csendesen és megrázta a felé kinyúló kezet.
- Oké, mivel nem nagyon szoktam ismerkedni és ezért nem igazán tudom, hogy milyen kérdéseket szokás feltenni így mesélhetnél magadról.
- Rendben - válaszolt mosolyogva Amanda. - Angliába születtem és kb. két éves koromban költöztünk ki Kanadába. Van egy nővérem és két öcsém. 10 évig versenyszerűen jég táncoltam, de volt egy balesetem és nem tudtam folytatni. E miatt is kezdtem el úszni. Szeretek olvasni, írni, zenét hallgatni, festeni. Szóval ilyen átlagos dolgokat - mesélte mosolyogva. - Nem menekülsz! Te jössz!
- Ki mondta, hogy menekülök? - kérdezte gúnyosan Kath. - Itt születtem, soha nem költöztünk. Mikor 10 éves voltam betörtek hozzánk. Szüleimet és testvéreim meghaltak én meg életbe maradtak. Árvaházba kerültem, majd mikor elég idős lettem átkerültem a Kollégiumba. Ekkor ismertem meg Ricket, a legjobb barátomat és az első szerelmemet. Mikor 14 évesek voltunk egy baleset során elgázolták. Azóta még jobban összeroppantam és bezárkóztam - a végét már szinte suttogva mondta. - Már előtte is rengeteget rajzoltam meg olvastam, de utána elkezdtem a tudásomat képezni egy kicsit. Kiállításaim vannak, rendszeresen. 5 éves korom óta táncolok. Hip-hopot és modernt egyaránt. Mára már azt is versenyszerűen. Hát úgy röviden ennyi.
- Szegénykém - mondta Amanda és félkézzel átölelte a síró lányt. - Ne aggódj, szereztél egy barátot - mondta és kacsintott egyet.
Katharina elnevette magát. Zsebkendővel szárazta törölte szemeit és mosolyogva bámult előre. A csendet egy puffanó hang törte meg. A zajra mindkét lány fölpattant. Katharina mikor meglátta a földön hasaló alakot, kitört belőle a nevetés. Odasietett az elterült fiúhoz és felsegítette.
- Jól vagy? - kérdezte még mindig röhögve.
- Hogyne. Köszi, hogy kiröhögsz - válaszolt vissza gúnyosan a másik, majd a lányt büntetve erősen magához szorította.
- Bocsánat. Áá Dan nem kapok levegőt.
- Jól van - mondta a fiú és röhögve elengedte.
- Ja öhm, Dan bemutatom Amandát. Amanda ő itt Dan!
A vörös hajú lány intett egyet és felnézett. Mikor megpillantotta a fiút egy kisebb sikoly kísértébe ugrott a nyakába.
- Ismeritek egymást? - kérdezte Kath csodálkozva egy kis féltékenységgel megfűszerezve.

8. fejezet

Szeptember elseje van. Ami minden iskolaköteles fiúnak s lánynak egyet jelent. Kezdődik a tanítás! Ez alól természetesen a Szt. Barbara Gimnázium se volt kivétel. Ennek az iskolának a kollégiuma a Szt. Barbara Kollégium. Bár ez nem olyan meglepő. A nevük egyezik. Az épület 450 tanulónak biztosított lakhelyet, ellátást és persze taníttatást. Történetünk kezdetén kiderült, hogy Katharina is részese a kollégium életének. Részt vesz tánc-és rajzversenyeken. És általában meg is nyeri őket. Még sincsenek barátai az iskolán belül. Talán zárkózottsága okozhatja azt, hogy senki se beszélget vele. Pedig a lány lelke darabokba van. És ezt kizárólag barátok tudnák rendbe hozni. Ők lehetnének azok akik a bajba mellé állnának, kedves szavakkal újra összeraknák szívét és lelkét. Katharina nem érzéketlen. Csak mélyen magába tartja érzéseit. Nem engedi őket felszínre törni, maga elől is titkolja a nyilvánvalót. De mi is az? Megsebzettség. Annyit bántották, csúfolták, gúnyolódtak rajta. Miután elvesztette legjobb barátját még jobban magába fordult. És senki se értette meg. Kivéve talán Daniel. De Dan is hanyagolni kezdte egy idő után. Kathet ez is rosszul érintette. Nem vette észre, hogy mennyi fiú fordul meg utána. Hisz gyönyörű lány.
Évnyitó. Van aki utálja, van aki szereti. Katharina valahol a kettő között volt. Nem szeretet az osztálytársaival lenni, de a tánc-rajz-és történelemórákat imádta. És ez most sincs másképp. Félig izgatottan vette fel szűk fekete szoknyáját, fehér hátul csipkés blúzát és masnis magassarkúját. Hullámos haját kivételesen kiengedve hagyja. A sminkkel nem törődik. Amelienek azonban feltűnik valami. A lány boldognak látszik. Egy folytában mosolyog és tőle eltérő módon szétszórt. A szőke lánynak azonban elég alacsony az intelligencia szintje így nem pontosan érti Kath viselkedését. 
Ugyan ebben a pillanatban Daniel Benjamin is elég szétszórtan viselkedett. Nem tudta megkötni nyakkendőjét, félre gombolta az ingét és folyton belement az asztal sarkába. Húga furcsán méregette, aztán mint aki hirtelenjébe megvilágosodott, mosolyra húzta ajkait. Odament bátyjához és szorosan megölelte. Daniel, először nem értette, de boldoggá tette ha Jennát mosolyogni látja így nem gondolkozott a dolgon.
Fél hét. Gyülekeznek a diákok a gimnázium aulájába. Katharina izgatottan leste a bejárati ajtót. Mintha várt volna valakit. Így történhetett, hogy észre se vette amint orra bukik egy székbe. Pontosabban bukott volna, ha valaki el nem kapja. Igazán filmbe illő jelenet. A lány végig futtatja tekintetét a fiú izmos karján végül megállapodik a tekintet az arcán. És nem mást lát mint Danielt. A lány összeszedi lábait és a fiú nyakába veti magát. Szorosan ölelik egymást. Abban a percben a zajos aulára hirtelen csend telepszik. Mindenhonnan halk suttogás és találgatások hada hallatszik. Mikor elválnak, Katharina zavartan néz körbe.
- 5 perc múlva évnyitó, szerintem van dolgotok - intézte szavait a tömeghez. - Úgy örülök, hogy látlak.
- Én is, Kath. Én is - suttogja Daniel. - Na gyere üljünk le.
A lány mosolyogva követi a fiút. Leülnek az egyik padra és ,, érdeklődve" figyelik az igazgató beszédét. Szokásos monológ. Minden évben ugyan az. A végzős diákok már a kopaszodó férfival együtt mondták. Persze, tátogva. Az évnyitó befejeztét a Szózat jelezte. Majd mindenki tömegesen kezdett vonulni a saját terme felé, hogy végig üljék a szokásos 4 osztályfőnökit.

7. fejezet

Ahogy az iskolai szünidők nagy része ez is gyorsan elment. Legalábbis Kath úgy érezte. A nyár elején alaposan lejáratta Alex Feluccit. És ennek rendkívül örült. Azóta túl tette magát a múlt eseményein. Daniel sokat segített neki. Elfelejtette a rosszat s csak a jóra emlékezett. Ugyan a családja és Rick a szíve legmélyén még mindig hiányzik neki, de Dan bepótolja ezt az űrt. Vagyis...bepótolta, a nyár elején. Mostanság azonban Katharina keveset látja. A fiú a lány lelkének ápolása közbe megfeledkezett a barátnőjéről. Persze Melanie is az a típusú ember aki ezt nem hagyja. Így rendkívül okosan egész augusztusra betáblázta magát és barátját. Szánalmas húzásnak tartotta ezt Kath. Ő maga se érti, hogy a vörös ciklon miért tartja őt vetélytársnak. 

Délután 2 óra 14 perc, Angel Pláza

- Melanie ne csináld már! 
- Befejeztem Daniel! És tudod miért? A kis barátnőd miatt! - kiabált vissza egy magasabb hang, majd Melanie Brown vágta ki a mosdó ajtaját és kezdett el gyors tempóba a kijárat felé haladni.
- Miről beszélsz? - kérdezte a fiú, aki természetesen utolérte. 
- Nos, amióta itt vagyunk összesen 5-ször beszéltetek. Igen, számoltam. Továbbá a nyár felét vele töltötted, de azért nem szóltam. 
- Lehet, hogy én vagyok hülye, de nem értem a problémád.
- Akkor figyelj, elmagyarázom - mondta lenézően a fiúnak. - A fél nyarat vele töltötted, lelki segély céljából. Ez eddig oké, végül is egy régi barát. De az, hogy az együtt töltött napunk alatt is zavar az már sok. Mert tudta, hogy ezt a hónapot egymásra szánjuk. És...eddig mindig felhívott, valamiért - mondta és az utolsó szónál gúnyossá vált a hangja. - És tudod, amikor találkozunk vele mindig úgy néz rád. Látszik rajta, hogy szeret, csak nem barátként - és mint egy végszóra megjelenik Matt.
Nost Mattről csak annyit, hogy Melanie legjobb ,,barátja". Legalább is azt állítják, hogy soha nem volt és nem is lesz köztük semmi. Ám de az én mindent látó szemeimet nem kerülik el a titkos légyottokat.  És hiába szépítenénk...Melanie az aki megérdemelné, hogy dobják.
- Szia szépség - köszönti a meglepett lányt egy puszival. - Csá haver. Mit keresel itt?
- Ő, bármilyen érdekes is... a barátnőmmel jöttem mozizni.
- Kathtel? És ő hol van? - kérdezi a srác miközben átöleli Mel derekát.
- Miről beszélsz? És értem én, hogy barátok vagytok, de ne ölelgesd már úgy a barátnőmet mintha járnátok vagy valami - válaszol Daniel valamivel ingerültebben.
- Ne szívass Mel! Nem mondtad el neki? - néz Matt a lányra aki válaszul megrázza a fejét. - Akkor majd én. Daniel, haver, ha még nem tűnt volna fel köztem és Melanie közt ez már rég nem barátság. Nem tudom mikor akart veled szakítani, bár úgy gyanítom, hogy most. Szóval, Mel.
- Ne haragudj Da...
- Hagyjad szívem - szól gúnyosan az érintett. - Amekkora ribanc vagy drágám, megérdemled, hogy én szakítsak veled. Szóval, szabad vagy és én is. Felemelő érzés. Sziasztok! 

6.fejezet

Alex<3:
Szia Amelie!:) Jól haladok, a kismadár azt hiszem hisz nekem :D. Ne aggódj nem sokára újra csak a tied vagyok <3. Kitartás!
A lány mosolyogva olvasta az sms-t. Izgatottan várta a szombatot. Minden eldől és ha sikerült Katharinanak lesz egy felejthetetlen élménye. De ehhez ügyesnek kell lenni.
Mosolyába volt valami gonosz, valami kétszínű.

Szombat, Little Kávéház

Katharina a mosdó tükrébe csekkolta magát. Barna haját kiengedte, így látszódott, hogy valójába göndör. Szemeit kiemelte. Egy türkiz ujjatlant vett fel fekete csőnadrággal és saruval. Tetszett magának és remélte, hogy Alexnek is tetszeni fog.
A teraszra visszaérve látta, hogy a fiú már ott van. Mosolyogva indult meg felé. Intett egyet majd leült a sráccal szembe. 
- Mit kérsz? - kérdezte Alex.
- Köszi nem vagyok éhes - válaszolta rögtön a lány. Túlságosan is ideges volt az evéshez.
A fiú biccentett egyet  jelezve, hogy érti. Odahívta a pincért és elhadarta a kívánságait. Miután a felszolgáló távozott mély hallgatásba burkolóztak. Egyikük se szólt. A csendet a pincér csörömpölése törte meg ahogy lepakolt az asztalukra. Alex hangtalanul tömte magába azt a sok mindent amit rendelt, Kath pedig csendbe figyelt. Hát ő se így képzelte el ezt a "randevút".
- Katharina, be kell valljak valamit - kezdi a fiú a lány meg felkapja a fejét. - Iszonyatosan régóta tetszel, csak eddig nem mertem bevallani. 
A lány lesütötte szemét és a füle tövéig elvörösödött. Csak hebegett-habogott. Próbálta ő is összeszedni a bátorságát egy vallomáshoz.
- Tudod Alex... - kezdi. - Akkora egy idióta vagy - röhög.
- Mi miről beszélsz?
Katharina még mindig röhögve néz a fiúra. A srác pedig akkora szemeket mereszt rá, hogy egy béka is megirigyelné. Nem ért semmit, de fél perccel később leesik neki.
- Koppant? Remélem. Nos, Alex én nem vagyok hülye. Ahogy régen, most is tudtam a kedves szándékod - mondta gúnyosan. - Ja és a youtube sztárja leszel vagy ha azé nem is a sulié biztosan, az elbénázott átverésed miatt! 
Alex elernyedt testtel ült a székén. Kath egy kecses mozdulattal felállt és Danielhez libbent, aki épp akkor lépett ki egy bokor mögül. A lány még egy utolsót odaintett Alexnek majd Dan oldalán távozott a kávézóból.
Az elmúlt pár percbe tanúbizonyságát tette, hogy Katharina Salzburg nehezen átverhető és rendkívül okos lány. Amikor Alex elhívta már tudta, hogy valami nem stimmel. A fiú amikor a táncát dicsérte még igazat is mondhatott, de a vallomása annyira átlátszó mint egy üveggömb. A gyanakvását még tovább tetézte Amelie győztes nézése. Így hát jó kislány lévén minden lelkiismeret furdalás nélkül olvasott bele a szőkeség telefonjába. És világossá vált előtte minden. Aztán megfogalmazódott magába a saját terve. Daniel pedig rendkívül nagy segítség volt.

5.fejezet

A földre rogyott. Kezei között még mindig tartotta a képet. Lerakta maga mellé a földre. A ruha és könyv kupac alól kiszedett egy kis dobozt. A fedelét áthajította a válla fölött és beletúrt a dobozba. Az tele volt képekkel, jegyekkel és hasonló kacatokkal. A legaljáról előhúzott két képet és ráhelyezte arra amit leszedett a polcról. Tovább kutatott. Nemsokára egy nyakláncot is előkotort. A láncon egy szív alakú medál lógott. Elég nagy darab. Egyik oldalán egy kis csattal. Felpattintotta mire a szív kinyílt. A bal felében Rickről és róla volt kép a másik oldalán pedig a családjáról. Becsukta és maga mellé tette. A dobozra is visszatette a tetejét és újra a ruhák alá rejtette. Kabátja alá dugta a szerzeményeit és kiment a szobából. Visszazárta a kulcsot meg visszatette a helyére. Szinte szökkenve haladt végig a folyosón egészen a táncteremig. Levette pulcsiját és az alá helyezte a képeket meg a láncot. Bekapcsolta a rádiót és elkezdett táncolni. Boldog volt. A képek miatt, Daniel miatt, minden miatt. 
Alex Felucci és bandája a szokásos helyükön cigarettáztak. Pontosabban George, Elijah és Klaus. Nevetve  dobálták és taposták össze a csikkeket. Alex csendbe állt a falnak dőlve és gondolkodott. Egyszer csak meghallja az ismerős dallamot. Még pedig az alaksorból. Ellöki magát majd int a fiúknak és berohan az épületbe. A korlátmentén szaladt le a táncteremhez. Megáll az ajtó előtt, de úgy, hogy még takarásba legyen. És nézte, nézte Katharinat ahogy táncol. Szíve mintha hevesebben vert volna. Nem ismeri ezt az érzést. De határozottan jónak gondolja. Az egyik pillanatba elvesztette az egyensúlyát és beesett a terembe. Hangosat puffant amire a lány is odakapta a fejét. Leállította a zenét és odarohant a fiúhoz.
- Jól vagy? - kérdezi és felsegíti a srácot.
- Jól, persze. Ne haragudj, hogy megzavartalak nem szándékos volt - mondja a fiú miközben leporolja magát.
- Á semmi baj. Tulajdonképpen már épp befejezni készültem - válaszol Kath lesütött szemmel.
- Én nem akartalak, öhm megzavarni - mondta Alex kellemetlenül. - Csaak izé, néztem ahogy táncolsz - arca lángba borult.
- Oh...Bocs a kérdésért, de szerda este miért nem a barátnőddel vagy? - kérdezi Katharina.
- Mi? Nekem nincs barátnőm - csodálkozik a fiú.
- És Am...ááá - esett le a lánynak.
- Nem tudom miről beszélsz, de szombaton nem jönnél el velem valahová? - hadarja el Alex a kérdést.
- De, szívesen - mosolygott. - Na, ha megbocsátasz én mennék.
Felkapta a cuccait és Alex mellett átfurakodva, gyors iramba hagyta el az alaksort. Gyomrában táncot jártak a lepkék. Szíve olyan iramba vert csoda, hogy ki nem ugrott. Az ablakban látta, hogy arca vörösebb, mint a vér és nem a tánctól. Szerelmes Alex Felucciba és hisz neki. Elfelejtette azt a pár hónapot amikor a srác fogadásból fűzte őt. Nem érdekelte. Örült és boldog volt.
Amelievel közös szobájukba érve cuccait a földre dobta ő pedig az ágyára vettette magát. Azonnal elaludt a nagy izgalomtól.
Eközben Amelie a telefonját nyomkorászta és rémesen unatkozott. Váratlanul rezegni kezdett a készülék, jelezve, hogy érkezett valami. A szőkeség kíváncsi nyitotta meg az Alextől kapott üzenetét.

4.fejezet

Aznap délután 4 óra

Egy padon ülve várta Danielt. Reméli, hogy eljön. Teljes, szívéből utálja Ameliet. De az alvás fontos! És valamikor barátnők voltak és Kath nem felejt. Így esett meg, hogy 4 óra 0 perckor a parkba üldögélt. Az egyik pillanatba még a nap fénye világított a másikba már valaki eltakarta azt. Felnézett és Daniel csillogó szemei néztek vissza rá.

- Szia - köszöntem halkan.

Feltápászkodott és átölelte. Erős karjaival úgy szorította magához mintha soha nem akarná elengedni.

- Szia - mosolygott rá. - Na mi olyan fontos K? 

- Komolyan pert indítotok Amelie Heart ellen? - tért a lány azonnal a tárgyra.

- Anyáék nem akarnak - komorodott el.

- Te erőlteted mi?

- Az öcsém volt Katharina! Neked meg a legjobb barátod! Miért nem állsz mellém? - nézett Kathre szomorúan.

- Két éve volt. Két éve Daniel! Hiányzik Rick, de megtörtént. Ha ezt az ügyet bíróságra viszed, te veszíthetsz a legtöbbet! Hidd el megértelek - simította végig a karját. - De ezt ne erőltesd. Nem éri meg.

- Mitől lesz jobb nekem ha nem teszem meg?

- Ha megtennéd, miben lenne más? Ricket nem hozza vissza. És Jenna miatt se éri meg - mondtam. - Szoktam látogatni. Nem felejtettem el. És beszélgettem vele erről. Hasonlóan vázoltam fel az esetet, csak akkor még nem tudtam, hogy mit akarsz. És - tétovázott a lány. - Azt mondta, hogy nem lenne neki jobb. Mert ő nem szeretné tudni az okot. Érted? - mondta neki.

- Rendben elfelejtem. Akkor hát, én most megyek Melanie már tuti vár. Na szia - mosolygott majd elsétált.

Katharina még hosszú percekig bámulta a srác egyre távolodó alakját. Majd erőt vett magán és visszasétált a kollégiumba. Az ebédlő felé vette az irányt. A folyosó végén beleütközött valakibe. Felnézve egy sötétkék szempárral találta magát szembe. Alex volt. Folyton-folyvást mindenhol beleütközik a fiúba.
- Bocs - mondta bunkón az említett fiú.
Katharina döbbenten bámult utána. Hisz...tegnap még kedves volt vele. Nem érti, de nem is akarja. Visszafordult és tovább haladt eredeti úti célja felé, de ismét elállták az útját.
- Szia Kath! Voltál már a könyvtárba? - vigyorgott rá Jeremy.
- Jeremy, ne most! Küldj el inkább valaki mást - mondta mogorván Katharina.
Az ebédlőbe elvette vacsoráját és csendbe, magányosan elköltötte. Utána egyenesen a szobájába indult. Magához vette a rajzfüzetét és ceruzáit. Zsebre vágott egy zseblámpát és a telefonját. A szobaajtót bevágta maga mögött és lefutott a lépcsőn. Észrevétlenül besuhant az alaksor felé vezető ajtón. Kettesével véve a lépcsőfokokat szaladt le egyenesen a táncterembe. Ott ledobálta füzetét és írószereit. Kifordult a helyiségből és tovább indult a folyosón. Felkapcsolt az elemlámpáját és elővett egy régi kulcsot az egyik meglazult deszka alól. A bal oldali ajtóhoz sietett. Kapkodva kinyitotta és besurrant rajta. Leoltotta a lámpát és felkapcsolta a szoba villanyát. A helyiségben egy szekrény álldogált, egymagába. Ahhoz sietett és kinyitotta. A szekrénybe egymás hegyén-hátán könyvek, ruhák és különféle tárgyak sorakoztak. A lány lábujjhegyre állva felnyúlt a legmagasabb polcig. Tapogatózott pár pillanatig majd egy képet emelt le onnan. Rég nem kereste fel ezt a helyet s rég nem nézett rá erre a képre. Az emlékek fájdalmasak.